6szín
Andrew Bovell: Majd, ha az eső eláll
(Nincs repertoárban)

A darab 2039-ben kezdődik, amikor az Amerikai Birodalom már rég megbukott, a klímaváltozás helyrehozhatatlan károkat okozott, a halak kipusztultak, a sivatagokban hóviharok dúlnak, szerte a világon hatalmas áradások pusztítanak, és a tenger lassan elborítja a kontinenseket. Láthatóan közeledik a vég. Egy váratlan telefonhívás azonban felkavarja a rejtélyes múltat már megérteni sem kívánó Gabriel York magányos estéjét. Évtizedek óta nem látott fia jelentkezik, és látni szeretné. Valamit akar tőle. Tudni szeretné, miért hagyta el hét éves korában, és hogy ki is ő valójában. Gabriel York zavarában meghívja ebédre, ezért el kell hagynia biztonságos odúját, és a vigasztalanul zuhogó esőben el kell indulnia, hogy valami élelmet szerezzen, hogy megvendégelhesse a fiát. Mikor kétségbeesésében végleg feladná a harcot az elemekkel, egy hal hullik alá az égből éppen a lába elé. Ezt a halat most már csak be kell tennie a sütőbe, és várni, hogy kopogtasson az ajtón? És miközben vár, a múlt ajtaja kinyílik 1988-ban egy szegényes londoni lakásban, melyben Gabriel York nagyanyja, Elizabeth Law látja éppen vendégül egyetlen fiát, Gabriel Law-t. Ők is halat esznek, és csak arról nem beszélnek, ami a fiút leginkább foglalkoztatja, hogy az apja, Henry Law miért ment el annak idején búcsú nélkül?

Aztán az ajtók sorra nyílnak különböző időpontokban és egymástól távoli helyszíneken, Londontól az ausztráliai Adelaide-ig, 1959-től 2013-ig. Feltárul lassanként a család tragédiákkal terhes rejtélyes múltja. Újabb és újabb epizódok merülnek fel, és olyan összefüggések válnak nyilvánvalóvá, amelyekről az érintettek soha nem voltak hajlandóak beszélni a gyerekeikkel. Mire megérkezik Gabriel York fia, Andrew Price, már össze is állt az elhallgatott családtörténet, ám erről egyikük sem szerezhet már tudomást, hiszen akik mesélhetnének, rég meghaltak, csak néhány ócska tárgy maradt utánuk, és egy-két mondat vagy jellegzetes szófordulat, melyet ki tudja, miért, generációk ismételgetnek azóta is.

A New York Times szerint az egyik legjobb kortárs családdráma, mely most először kerül színre magyar nyelven. Az Ausztráliában, Angliában és Egyesült Államokban is hatalmas sikerrel játszott mű két kontinensen és nyolc évtizeden ível át, és egy család négy generációjának különös sorsát követi nyomon. Egy titkos, elhallgatott örökségről beszél, pokollá vált házasságokról, komplikált szülő-gyerek kapcsolatokról, bűnökről és a megbocsátás képtelenségéről, gyilkos némaságról és kínzó magányról, váratlan eltűnésekről és érthetetlen elhagyásokról, melyek mind feltáratlan vagy ki nem beszélt fájdalmakból erednek, és amelyek újabb generációkat tehetnek és tesznek tönkre. És az évek múlásával az oknyomozás is egyre lehetetlenebbé válik, csak összefüggéstelen töredékek, elhomályosuló emlékek szilánkjai, visszacsengő, értelmüket vesztett mondatok maradnak a felszínen, végül pedig már csak néhány hasznavehetetlen régi tárgy egy öreg bőrönd mélyén, míg ezek jelentését és történetét is el nem mossa az idő.

Szereposztás

GABRIEL LAW - SIMON ZOLTÁN
GABRIELLE YORK - MÁHR ÁGI
ifj. GABRIELLE YORK - BAJOR LILI
HENRY LAW - SZÁRAZ DÉNES
ELIZABETH LAW - PÁSZTOR EDINA
ifj. ELIZABETH LAW - SIPOS VERONIKA
JOE RYAN - EPRES ATTILA
GABRIEL YORK - DIÓSSI GÁBOR
ANDREW PRICE - DUDÁS DEMETER

ÉNEKEL - MESTER VIKTÓRIA
VARÁZSLÓK - SZEMZŐ GÁBOR, KISS JÁNOS
ZENEKAR - ESŐ QUARTETT ÉS ZONGORA

előadás kb 2,5óra 1 felvonásban

A darabot már levették műsorról, ezért értékelést már nem jelenítünk meg.


A színdarabot 4 nézője értékelte, átlagos osztályzata: 4.5 

felkavaró, nagyon sokáig még a fejemben járó történet. 4 generáció története, egy színpadon több idősík. Figyelni kell! Az élõ komolyzene a drámaságot növeli. Klassz smink, a jelmez is jó, bár nem mindig értettem egyet. Színpadképek jellegzetesek.
 J

Komoly darab, nagyon plasztikus, szinte filmszerű színpadképekkel. Az egy felvonás talán azért van, mert a darabra koncentrálni kell. Bennem egy kicsit sci-fi-szerű, utópisztikus, szürreális előadásként marad meg. Negatívum talán annyi, hogy sok benne az ismétlés, amelynek dramaturgiai szerepe lenne, de én fölöslegesnek éreztem.
 A

Az eleje és a vége nekem egy kicsit vontatott volt. Szerintem enélkül sokkal ütősebb lett volna. Maga a téma, a darab egyébként nagyon jó volt, elgondolkodtató.
 

Darab érdekes,de nagyon kemény. Nagyon oda kell figyelni.
 Bb