Játékszín
Teljesen idegenek

(Nincs repertoárban)

Az első premiert novemberben tartják: a Teljesen idegenek című film színpadi adaptációját Czukor Balázs rendezi. Az olasz Paolo Genovese alkotása 2016-ban debütált a mozikban, 2017-ben az év legsikeresebb európai filmje volt Magyarországon. 2018-ra a nézők száma meghaladta a 80 ezret, a fővárosi Tabán moziban több mint 100 hétig vetítették folyamatosan, amire olasz film esetében évtizedek óta nem volt példa. A történetből magyar remake is készült, a BÚÉK című filmet tavaly decemberben mutatták be. A cselekmény mindössze egyetlen éjszaka leforgása alatt játszódik, de ennyi is elég, hogy megváltoztassa egy baráti társaság életét. A vidám hangulatban kezdődő vacsora igazi drámába csap át, mikor egyikük azt javasolja, hogy mostantól kezdve minden telefonhívást hangosítsanak ki, és minden beérkező üzenetet olvassanak fel. Magyarországon a Teljesen idegenek színpadi változata a Játékszínben kerül először bemutatásra.

Bemutató:2019-11-23.

Eva MARTINOVICS DORINA
Rocco KOLOVRATNIK KRISZTIÁN
Carlotta LÉVAY VIKTÓRIA
Lele MAKRANCZI ZALÁN
Bianca ERDÉLYI TIMEA
Cosimo DEBRECZENY CSABA
Peppe NAGY SÁNDOR



A darabot már levették műsorról, ezért értékelést már nem jelenítünk meg.


A színdarabot csak néhányan értékelték.

Pároknak és pártalanoknak is ajánlom a Játékszín Teljesen idegenek előadását. Megnevettet, de elgondolkodtat. Telefonfüggőknek kötelező! Nekem különösen a pasi karakterek erősek benne. Nagy Sanyi szuper, mint esdig mindenben, amiben láttam Krisztián Kolovratniknak hála, hogy egy kicsit visszatért és nem foszt meg minket a tehetségétől Debreczeny Csabát tizenéve imádom a Madáchos elődásokban és végre Makranczi Zalánt is láttam színpadon. Ja, nem énekelnek benne!!!
 N

eljesen idegenek: humor, dráma, remek színészi játék. Nagyon tetszett!
 Sz

A BÚÉK című filmet követi a darab nagy vonalakban. Parádés szereposztás, elgondolkodtató jelenetek. Friss, mai, modern, humoros, de sokszor tragikomikus.
 Mónika


2019.JÚN
22
Ajánljuk:
Bábszínház: Holle anyó
A klasszikus mese különleges bábtechnikával előadva.
Játékszín korábbi bejegyzése:
Játékszín: Adáshiba